Ha az Erste ügyfele, tudjon róla: holnaptól régebbi iPhone-okkal nem megy majd a bankolás
Szombaton megszünteti három korábbi iPhone-modell támogatását az Erste Bank. Este pedig egy mindenkit érintő üzemszünet lesz.
Szombaton megszünteti három korábbi iPhone-modell támogatását az Erste Bank. Este pedig egy mindenkit érintő üzemszünet lesz.
Novembertől az Erste számlaszámára kell utalni.
Eddig 49 milliárd forintot folyósított az Erste Bank babaváró hitelként.
Már 2000-nél is nagyobb babaváró darabszámnál tartanak a pénzintézetnél.
Az OTP Bank után az Erstéhez és a Gránit Bankhoz is megérkezett az Apple kényelmes mobilfizetési szolgáltatása.
A mikrovállalkozásokra sem lehet panasz.
A hitel- és a betétállományban is két számjegyű volt a növekedés az Ersténél.
Járványszerűen terjedő szingliség, válások mindenütt, apadó gyermekvállalási kedv. Ha a család mint közösség változásairól van szó, rendre megszületik a morális pánik. Minimum a nemzet, de leginkább az emberiség halálát látjuk minden „újabb” társadalmi trendben. Holott a családi együttélés terén az emberiség szinte már mindent (is) kipróbált.
Hogyan érthetjük meg azt a folyamatot, amikor kamasz gyerekeink a család helyett "más családokat" keresnek magunknak, legyen az a focicsapat, egy zenekar, vagy baráti közösség? Miért fordulnak el a kamaszok egy időre a hagyományos családtól, mit kapnak más közösségekben, miért érzik azokat is családnak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Lauter Adrienn pszichológus segítségével.
Míg tegnap a K&H Bank kiemelkedő eredményeiről számoltunk be, ma az Erste Bank közleményéből derül ki, hogy tavaly minden szegmensben az átlagot meghaladó mértékben tudta bővíteni hitelkihelyezését.
A bank további három évig forgalmazza majd a hitelkártyát, de az ahhoz kapcsolódó kedvezmények csökkennek. A betéti kártyát ki is vezetik.
Álságos módon tesz eleget a kormány annak a vállalásának, hogy privatizálja a Budapest Bankot. A friss kormányhatározat szerint ugyanis a pénzintézet verseny nélkül vihető, aminek a haszonélvezője ismét Mészáros Lőrinc lehet. Varázslatnak ígérkezik az állam által elvárt 200 milliárd forintnyi vételár előteremtése.
Idén a 20 ezer forintnál alacsonyabb összegű átutalásoknál eltörölték az állam zsebébe vándorló tranzakciós illetéket. Néhány hazai pénzintézet azonban nem építette be a változást a díjszabásába, vagyis az ügyfelek ugyanannyit fizetnek, mint korábban. Az MNB-nek, mint felügyeleti szervnek nincs hatásköre arra, hogy a számlaköltségek csökkentését kikényszerítse.
Senki nem vállalta eddig a felelősséget azért, hogy nem érkeztek meg időben a nyugdíjak. A kincstár azt ígérte, hogy még ma indulnak az utalások, de lesz, akinek hétfőig kell várnia.
A hazai bankok versenyképességét nagyban növelné a bankadó további csökkentése – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Jelasity Radován.
Egészen pontosan azokat, akik még a régi szabályok szerint szerződnének.
Nem kell az adós beleegyezését kérni, hogy a hitelező eladhassa a vele szembeni követelést – „ezer éve” ez a magyar gyakorlat. Nem az Európai Bíróság idevágó friss döntésén, sokkal inkább az adós jogérvényesítési képességein múlik, mennyire kerül hátrányos helyzetbe.
Buda legnagyobb bevásárlóközpontjában, a bruttó 137 ezer négyzetméteres Etele Plaza kínálatában jelenik meg a legtöbb nagy divatmárka egy helyen Magyarországon.